Ki mit tud?
A Kiss József Napok keretében október tizennegyedikén került megrendezésre a Művelődési Házban a Ki mit tud? A fellépőkenek két hetük volt felkészülni, és ennek köszönhetően - bár kivétel nélkül nagyon izgultak a fellépés előtt - szinte mindenki kivállóan szerepelt. A műsorban fellépő diákok közel egy órán keresztül szórakoztatták a közönséget. A műsorvezető szerepét Kerepesi Istvánné vállalta, aki szlovák nyelven is köszöntötte a zselízi vendégeket.
Ebben az évben érkeztek diákok az Egressy Béni Általános és Alapfokú Művészeti Iskolából is. A műsort Kiss Katalin zongorajátéka nyitotta meg, majd a nyolcadik osztályos mazsorettek mutatták meg tudásuk egy szeletát. A néptáncosok (Fidler István, Halász Judit, Lóránt János és Simon Lila) is megérdemelt sikert arattak, csakúgy mint Holb Árpád, aki a Mormotás fiú dalát énekelte. Többen szavaltak -Tóth Mária József Attila, Szaniszló Anna pedig Kányádi Sándor egy versével állt a közönség elé-, Bodolai risztina pedig a Székely himnuszt énekelte el. Horváth Annabella és Dajka Viktória szlovák népdalokat adtak elő Bartók Béla feldolgozásában, zongorán. A műsort a 11. a osztály vidám előadása zárta.
Reméljük, mindenki jól érezte magát és a zslízi vendégeknek is sikerült maradandó emléket szereznünk.
Tóth Mária és Horváth Annabella
7. a osztályos tanulók |