A zselízi diákok Mezőcsáton
A szlovákiai Zselíz városának Magyar Tannyelvű Gimnáziumából érkezett hozzán immár másodszor 36 diák, ill. tanáraik, Tóth Mária igazgatóhelyettes asszony, Garamvölgyi Szilvia és Kuczmann Erika tanárnők.
Az első nap délelőttje utazással telt, de ebád után már program várta a vendégeket. Délután kettőtől a Kiss József Napok megnyitóján vettek rész, ahol először a gimnázium tanulóinak, majd a zselízi diákok előadását láthattuk. A megnyitó után tánchát következett, ahol mindenki nagyon jól érezte magát. ezek után mindenki "haza-"mehetett, és szabad programot tervezhetett. Másnap, csütörtökön kirándulás volt Gelejre és Mezőkövesdre, de ide csak a vendégek mehettek, mivel a vendégeket fogadó diákoknak tanítás volt.
Délután közös sportdélutánon vettek részt a diákok a gimnázium udvarán, ahol sok volt a sportos feladat, és természetesen fergeteges a hangulat. Ezek után ismét mindenki hazamehetett. Pénteken délelőtt városnézés volt a program, ahol a diákok meglátogatták többek között a református templomot, a mezőcsáti tájházat és a tiszakeszi iskolamúzeumot.
11 órától a gimnázium "Ki mit tud?" gálát rendezett, ahol az ÁMK diákjai színvonalas műsorral szórakoztatták a közönséget. A délutáni órákban fürdés volt a mezőcsáti strandfürdőben, majd mindenkinek szabad program következett.
A vendégek között volt a 12 éves Kósa Krisztiaán, aki Zsemlérből érkezett. Elmondta, hogy jól érzi magát Mezőcsáton, hiszen sok helyre eljutottak. Szombaton délelőtt a búcsúzás után a vendégek elindultak haza. Pácstor éva tanárnő elmondta, hogy köszönet illeti meg a vendéglátó családokat, amiért befogadták a diákokat és tanáraikat, és nagy odafigyeléssel, szeretettel foglalkoztak a zselízi delegáció minden tagjával. A három nap sikere nagyrász a családok gondos törődésének köszönheő. Köszönetet mondott még a Kiss József Gimnázium és Szakközépiskolának a vendéglátásért, kölön megemlítette Bartha Lajos, Gulyás József, Z. Nagy József szülöket a tantestület tagjait, akik felajánlásaikkal segítették elő a rendezvény sikerét, támogatták a zselízi gyerekek vendéglátását. A vendégeket fogadó családok: Roszkos Lajos, Bogdánné Emődi Erzsébet, Pásztor Éva, Bartha Annamária 12.a, Bartha István 8.a, Bóta Márton 8.a, Csorba Katalin 9.a, Csótka Ramóna 8.a, Dánfi Zsuzsa 10.a, Darab Demjén 7.a, Ellinger Nikolett 8.a, Faragó Gyula 11.a, Fazekas Barbara 8.a, Fialka Edit 12.a, Gulyás Zsolt 8.a, Hajdú Klaudia 9.a, Hajdú Tünde 10.a, Halász Judit 11.a, Holló Balázs 8.a, Icsu Róbert 11.a, Jónai Gábor (Egressi) Kalber Dóra (Egressy), Kemény Tamás (Egressy), Kürthy Anett 11.a, Kürthy Klaudia 8.a, Lóránt János 11.a, Pallay Noémi 8.a, Potyka Ildikó (Egressy), Szilágyi Dávid 7.a, Szilágyi Ildikó (Egressy), Tóth Szandra 10.a, Vad Virág 8.a, Varga Lajos 12.a
Magyar László 8.a osztályos tanuló |